Még mindig keresik a Tolna-Mözsről eltűnt kisfiút, az édesanyja szerint sétálni indult
A TEK kénytelen volt leállítani a gyerek utáni drónos keresést.
A TEK kénytelen volt leállítani a gyerek utáni drónos keresést.
A csapaton akkor ütöttek rajta a hatóságok, amikor egy telekommunikációs cég tulajdonában lévő kábelt vágtak el.
A hivatalos indoklás szerint az sem számít, hogy az eset idején hivatalos vagy magánügyben ugrott-e be a legfőbb ügyész a térképboltba.
Tizenhat határrendész rács mögé kerül, egy további és egy civil bűnügyi felügyeletbe.
Bevonták a Készenléti Rendőrséget, valamint három vármegye rendőri állományának egy részét is.
A gyanú szerint egy gyógyászati segédeszközök gyártásával foglalkozó vállalkozás jogosulatlanul felírt közel 3 ezer darab gyógycipő után több mint 162 millió forintot igényelt vissza az államtól. A költségvetési csalásnak már 32 gyanúsítottja van.
A házkutatások során nagy összegű külföldi valutát foglaltak le.
A kislányt sérülés nélkül mentették ki a házból.
A hatóságok egy drogügylet miatt tartottak kutatásokat Szlovákia, Ausztria és Magyarország területén is.
A büntetés-végrehajtás két munkatársa hétfőn délelőtt tűnt el a Dunában, amikor kutyákat treníroztak szökött foglyok keresésére.
A víz alatti kutatást felfüggesztették a szakemberek, a felszínen és a part mentén keresik a szerencsétlenül járt kutyavezetőt és kutyakiképzőt.
A 18 éves férfi a rendőrségen részletes beismerő vallomást tett.
Áder János azért döntött a TEK-ről való leválás mellett, mert Orbán Viktor minden programjáról tudott.
Közel 250 rendőr több mint 60 helyszínen tartott kutatásokat abban a büntetőeljárásban, amelynek célja felderíteni egy gyógyászati segédeszközökkel végrehajtott csalássorozatot.
Kapcsolati erőszakkal és kiskorú veszélyeztetésével is gyanúsítják.
Babzsákos sörétes puska, nyugtatóinjekció és egy rugós légpisztoly is előkerült egy tavaly nyári elfogásnál.
Több európai ország már megerősítette az olaj- és gázipari létesítmények védelmét.
Azzal hívta a rendőröket egy férfi, hogy meglőtték, a támadói pedig még mindig a lakásban vannak. A TEK is kivonult, de csak a telefonálóval volt dolga.
Az elhunyt búvár testét harmincméteres mélységből hozta fel a mentőcsapat.
A Hableány-tragédia után a Dunában dolgozó búvárnak április harmadikán veszett nyoma.